Bejelentkezés (kizárólag rendelési időben)

+36 30 75 75 607

E-mail

info@drelsoandras.hu

Rendelési idő

H-Sze-P: 8.00-13.00, K-Cs: 13.00-18.00

Adatkezelési tájékoztató

Verziószám: 2020-2 – alkalmazandó: 2020.04.01-től

Tisztelt Páciensünk !

[A dokumentum nem csak a pácienshez szólhat, hanem egészséges ám minket valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevétele miatt, illetve egyéb ügyben felkereső, velünk kapcsolatba kerülő személyekhez, ellátottakhoz-ápoltakhoz, látogatókhoz, kísérőkhöz-hozzátartozókhoz is. Továbbá a nem teljesen cselekvőképes – kiskorú, gondnokolt/gyámolt, állapota miatt hiányzó ítélőképességű – személyek esetében a törvény által meghatározott, illetve a meghatalmazott tájékoztatandó és döntéshozó személyekhez, a pácienssel összefüggésben eljáró, illetve más érintett személyhez is értelemszerűen szól, nyilatkozatukat szükség esetén értelemszerűen kéri.]

Alapvető információk

            Alábbiakban szeretnénk tájékoztatást adni szolgáltatónknál zajló Önre vonatkozó adatkezelésről (azaz az Önre vonatkozó, az Ön egészségi állapotával összefüggő információk felvételéről, gyűjtéséről, tárolásáról, rendszerezéséről, lekérdezéséről, felhasználásáról, módosításáról, törléséről, továbbításáról, stb.). Az egyes tudnivalók az adott esetben Ön helyett vagy Önnel együtt jogszerűen tájékoztatható illetve nyilatkozni jogosult személyekre (pl. egyes hozzátartozók) is értelemszerűen vonatkozhatnak. Ezen tájékoztató megismerésével Ön ráutaló magatartásával – azzal, hogy igénybe veszi szolgáltatásainkat –kifejezetten elfogadja az abban foglaltakat, adatai szükség szerinti folyamatos kezeléséhez hozzájárul, de adott esetben írásbeli hozzájárulását is kérhetjük. Ha kérdése van az áttanulmányozását követően tegye fel nekünk.

            Időről-időre a jogszabályok és tevékenységünk esetleges változásai miatt adatkezelési gyakorlatunk is változhat, ezért kérjük, lehetőleg rendszeresen ellenőrizze és tekintse át ezt az esetlegesen módosult tájékoztatót látogatásai alkalmával.

            Az Önt ellátó, adatkezelőnek minősülő(egészségügyi) szolgáltatónk neve, címe, képviselőjének elérhetőségei:

  • Dr. Első Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság
  • székhely: 8000 Székesfehérvár, Lőcsei utca 19.
  • (Cégjegyzékszám: 07-06-013094)
  • ügyvezető: Dr. Első András Kornél
  • tel.: +36 30 217 0976, e-mail: info@drelsoandras.hu

            Adatvédelmi tisztviselőnk neve és elérhetőségei (akihez adatkezelési ügyekben közvetlenül is fordulhat): Dr. Hanti Péter egészségügyi szakjogász, 8000 Székesfehérvár, Szekfű Gy. u. 7, drhanti@inspekcio.hu, tel.: +36 30 5005 395.

A kezelt adatok köre: az adatokat felvevő-rögzítő egészségügyi dolgozó által, az adott egészségügyi ellátáshoz-szolgáltatás igénybevételéhez szükségesnek tartott releváns, személyes adataival összekapcsolt észlelt-vizsgált-mért-származtatott egészségügyi adatok – bármely jogszerű forrásból származzanak is azok (ideértve olyan információt is mely más adatokból levonható következtetésből származik). Értelemszerűen ellátásához szükséges mértékben a korábban keletkezett, múltra vonatkozó adatokat is kezelünk. Közfinanszírozott ellátásaival összefüggésben egészségügyi adatait értelemszerűen Társadalombiztosítási Azonosító Jeléhez (TAJ számához) kapcsoljuk, azzal együtt kezeljük. Ha a betegellátó szakmailag indokoltnak tartja: kép-, videó-, illetve hangfelvételt is készíthet az Ön előzetes tájékoztatását követően a szükséges, személyiségi jogait nem sértő módon és mértékben; illetve ezen felvételeket Ön is rendelkezésre bocsáthatja (pl. saját testi elváltozásairól Ön által készített fényképek formájában). Az ellátás jellegéből adódóan szükségképpen másokra (szolgáltatónk és az Ön közötti viszonyon kívüli, ún. harmadik személyekre) vonatkozó információk, az Ön kezelése-ellátása érdekében is az indokoltan kezelt adatok közé tartozhatnak; ideértve azt is ha Ön közöl másokról információkat (ezen adatok megfelelőségét és jogszerűségét az elvárható mértékben Ön biztosítja). Ez vonatkozik különleges adatokra is (mint amilyenek pl. az egészségügyi állapottal összefüggő információk is, melyeket szenzitív adatoknak is hívunk).

Személyes és személyazonosító adatai közül különösen:a név, nem, lakcím, születési idő és hely, születési név, anyja neve, tartózkodási hely, elérhetőségi adatok (pl. telefon, e-mail), családi állapot, TAJ szám, az Európai Gazdasági Térség (EGT) külföldi országaiban biztosított személyeknél az Európai Egészségbiztosítási Kártya(EUCARD) vagy más hasonló funkciójú nyomtatvány adatai, EGT-n kívüli állambeli beteg esetében az útlevél szükséges adatai, közgyógyászati ellátását igazoló okirat száma kelte és lejárati ideje, gépjárművezetői okiratának száma, személyi igazolványának száma, aláírása, foglalkozás-szakképzettség, munkahely; törvényes képviselő adatai, értesítendő, meghatalmazott (képviselni, eljárni, nyilatkozni, aláírni Ön helyett jogosult) személy, tájékoztatható, dokumentációba betekinteni-másolatra Ön helyett vagy mellett jogosult személy, ellátásával összefüggésben bizonyos döntéseket hozni jogosult, illetve támogató személy azonosításához szükséges adatok-elérhetőségek kerülnek rögzítésre szükség szerint.

Egészségügyi adatai közül különösen: kórelőzmény, vizsgálatok ideje, eredménye; kórismék, kockázati tényezők, védőoltások, az egyes ellátásokba való beleegyezés-visszautasítások ténye és időpontjai; elvégzett beavatkozások-kezelések ideje és eredményei; gyógyszerérzékenység illetve más allergia, egyes alkalmassági vizsgálatok eredményei, a kapott tájékoztatás tartalma, egyéb az egészségi állapotot és ellátását relevánsan befolyásoló körülmény (mint pl. családi-szociális-gazdasági körülmények, fogyatékosság-rokkantság, sport- és szabadidős tevékenységek) kerülnek rögzítésre megfelelő ellátásához szükséges módon és mértékben. Természetesen egészségügyi adatain belül különösen szenzitív adatokat is szükség szerint felhasználunk (így pl. nőgyógyászati, húgy-ivarszervi, szexuális élettel összefüggő, lelki-pszichikai-pszichiátriai, kóros szenvedéllyel-függőséggel stb. összefüggő adatokat is). A dokumentáció részét képezi továbbá különösen minden vizsgálati lelet, konzílium adata, ápolási dokumentáció, szövettani lelet, képalkotó diagnosztika felvételei, fogsorminta.

Közfinanszírozott ellátások igénybevétele, gyógyszer- gyógyászati segédeszköz illetve gyógyászati ellátás (gyógyfürdő, gyermekek gyógyúszása) orvosi vényen történő (a társadalombiztosítás által támogatott) rendelésekor számos speciális írásbeli nyilatkozatot szükséges kérnünk Öntől jogszabályi előírás alapján; melyeket a nyilvántartás részeként megőrzünk (ezekről kezelőorvosa külön nyújt tájékoztatást).

A jogszabály által előírt adatfelvételen túl szakmai szabályok által megszabott valamennyi szükséges, célszerű és indokolt adatkörre kiterjed az adatkezelés, melyet a betegellátó határoz meg: az ilyen, jogszabály által nem tiltott, betegjogot nem sértő adatkezelés (ideértve a szakmailag megalapozott ténymegállapítások dokumentációban való szerepeltetését) nem sértheti személyiségi jogait, sőt megfelelő ellátását szolgálják.

Amennyiben egyéb módú adatrögzítést-felvételt nem alkalmazunk (pl. telefonbeszélgetést nem rögzítünk), az Önnel bármely elektronikus csatornán keresztül folytatott információcsere (pl. telefonbeszélgetés, e-mail forgalom) tartalma dokumentációjában feljegyzésre kerülhet (pl. a telefonon adott tájékoztatás-tanácsok lényege).

Az adatkezelés célja: Alapvetően a betegek, ellátásban részesülők – így az Ön – egészségügyi ellátása (ide kapcsolva az Önt vagy másokat érintő népegészségügyi-közegészségügyi-járványügyi célokat is); ehhez kapcsolódóan (beteg)jogainak érvényesítése. Egészségügyi ellátásának érdekét szolgálja – így ide értendő – ha megadott elérhetőségein közérdeklődésre számot tartó megelőzést és szűrést szolgáló, ingyenes egészségmegőrző-állapotfelmérő rendezvényekről-lehetőségekről tájékoztatjuk (erről külön nyilatkozhat). Az egészségügyi ellátás kapcsolódó minőségbiztosítása, betegutak elemzése szintén jogszerű adatkezelési cél lehet.

Népegészségügyi céllal egyes kórállapotokra vonatkozó kódolt adatokat az ún. állami betegségregiszterek kezelnek 30 évig.

Főszabályként külön speciális tájékoztatása és beleegyezése alapján lehetséges orvostudományi kutatásban történő részvétele.

Külön tájékoztatását követően lehetséges részben egészségügyi szakemberképzés-oktatás-továbbképzés is az adatkezelés célja, ha ellátásában oktatandó ellátók is részt vesznek

Szükség esetén hatósági eljárás, törvényességi-szakmai ellenőrzés is képezheti adatainak kezelési célját.

Ha valamely alkalmassági vizsgálaton vesz részt, akkor az adott tevékenységhez kapcsolódó megfelelés megállapítása is célja lehet adatai felhasználásának (közúti járművezetők esetén annak eredményéről értesítjük a közúti közlekedési nyilvántartó szervet).

Minden egyéb, előbbiekkel össze nem függő, nem kötelező jellegű és nem anonim esetleges adatkezelés esetén annak céljáról külön tájékoztatást adunk és külön (szükség szerint írásbeli) beleegyezését kérjük hozzá.

            Az adatkezelés alapja:

a) Egyrészt önkéntes hozzájárulása alapján kezeljük adatait, amit szolgáltatásunk önkéntes igénybevételekor ráutaló magatartásával (pusztán azzal, hogy elénk tárja adatait) megadottnak kell tekinteni [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) a), 9. cikk (2) a), h); 1997. évi XLVII. törvény 12. §]. Adatszolgáltatásának egészben vagy részben történő megtagadása-visszautasítása egészben vagy részben lehetetlenné teheti megfelelő egészségügyi ellátását. Sürgősség esetén (melyet kétség esetén mindig fel kell tételeznünk mindaddig amíg meg nem győződünk a sürgősségi helyzet hiányáról), illetve a belátási képességének hiánya esetén – pl. eszméletlenség, zavart tudatállapot – szintén vélelmezzük előbbi törvény alapján az adatkezelésbe való beleegyezését (ilyenkor bárminemű tájékoztatást részben illetve utólag tudunk csak nyújtani).

b) Előfordulhat, hogy jogszabály kötelezően előírja az adatok Ön általi közlését, általunk történő kezelését, így különösen felvételét-tárolását-továbbítását – ilyen esetek lehetnek különösen:

ba) Munkabalesetek, bizonyos foglalkozási megbetegedések illetve fertőző betegségek (és azok gyanújának) hatósági bejelentése, bizonyos szűrővizsgálatok eredményeinek hatósági közlése, egyes alkalmassági vizsgálatokhoz szükséges adatkezelés, heveny mérgezések bejelentése, arra jogosult hatósági megkeresések teljesítése; a magzat illetve gyermek kezelésének érdeke . Bizonyos, jellemzően szexuális úton terjedő betegségek esetében anonim a hatósági adatszolgáltatás, azonban kontakt személyeinek megnevezését (akitől Ön elkaphatta illetve akinek átadhatta) is kérhetjük; kiemelést érdemel a tuberkulózis (TBC) is, aminek előfordulásakor pedig az illetékes tüdőgondozó szolgáltatóhoz juttatunk el adatokat [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) c), d), 9. cikk (2) b), g), h), i); 1997. évi XLVII. törvény 13. §, 15/A.; 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 21. §].

bb) Kötelező még az adatkezelés különösen amennyiben Ön nem teljesen cselekvőképes és magát az egészségügyi ellátást sem utasíthatja vissza szükségképpen a hozzá tartozó adatkezelést sem [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) c), d), 9. cikk (2) c), h); 1997. évi CLIV. tv. 20. § (1)].

bc) Ugyanilyen okból ha (közvetlen) életveszélyben van [1997. évi CLIV. tv. 17. § (2) b)]; ha állapota/ellátatlansága másokat veszélyeztet [1997. évi CLIV. tv. 17. § (2) a)]; illetve ha sürgősségi vagy kötelező pszichiátriai gyógykezelésre szorul [1997. évi CLIV. tv. 199-200.§] [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) c), d), 9. cikk (2) c), g), h)].

Az is előfordulhat, hogy kezdetben kötelező az adatkezelés majd önkéntessé válik illetve fordítva – jogosultságai értelemszerűen ehhez igazodnak. Többek között adatai jogszabály által előírt ideig történő megőrzése akkor is kötelező, ha szolgáltatásunkat önként vette igénybe.

c) Érdekmérlegelésen alapuló adatkezelés:

Kivételesen szolgáltatónk vagy más személyek elsőbbséget élvező jogos érdekén alapuló adatkezelés is előfordulhat .

Ezen ún. érdekmérlegelésen alapuló adatkezelésnél tájékoztatni fogjuk Önt, hogy a konkrét esetben szolgáltatónk vagy mások jogos érdeke hogyan viszonyul az Ön jogos érdekeihez, és ha előbbiek élveznek elsőbbséget, akkor ennek alapján történik adatainak kezelése. [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) f).]

            d) A köztünk létrejött (pl. ellátási-kezelési) szerződés teljesítése is lehet adatai kezelésének jogalapja, ideértve az ehhez kapcsolódó jogi igények előterjesztését-érvényesítését-védelmét is (ez jellemzően az előbbiekkel átfedést mutathat). [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) b), 9. cikk (2) f)]

            e) Adatkezelésünk alapja lehet az is, ha az az adatkezeléssel érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges (ám fizikai vagy jogi cselekvőképtelenség miatt nem képes az illető abba beleegyezni). [2016/679 EU rendelet 6. cikk (1) d), 9. cikk (2) c)]

Az adatok forrása lehet: Ön (ideértve bármilyen formában hozott korábbi leleteit is), Önről jogszerűen információt szolgáltató más személyek – ideértve más betegellátókat-egészségügyi szolgáltatókat is -, korábbi egészségügyi ellátására vonatkozó dokumentumok, Önre vonatkozó információt tároló elkülönült rendszerek (pl. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér melyről a későbbiekben olvashat) – ideértve minden olyan az Ön érdekében jogszerűen felhasználható adatforrást is melyből közvetetten lehet egészségügyi adataira következtetni-származtatni. Az adatok jogszerűségét és megfelelőségét – az ellátóktól elvárható körültekintés mellett – ezen adatforrások biztosítják.

Az adatok megismerésére, egymás között továbbításra jogosult, ám időkorlát nélkül titoktartásra kötelezettek köre: az Ön kezelésében résztvevő abban közreműködő egészségügyi szolgáltatók és az általuk bármely jogviszonyban foglalkoztatott adatkezelő egészségügyi és adatfeldolgozó egészségügyben dolgozók (betegellátó kezelőorvosok, pszichológus, ellátásban résztvevő egészségügyi szakdolgozók, ellátásával kapcsolatban tevékenységet végző más személyek, szolgáltatónk által foglalkoztatott illetve közreműködő személyek és szolgáltatók, stb. – akik mint adatait kezelők nevét, beosztását és szakképesítését, egyéb nyilvános adatait, valamint szolgáltatónkhoz fűződő jogviszonyát természetesen megismerheti). Ellátásával össze nem függő adathoz legfeljebb annyiban, olyan módon és ideig férhetnek hozzá, mely annak megállapítását lehetővé teszi, hogy az információnak van-e köze aktuális ellátásához. Amennyiben az egészségügyi dolgozót más helyettesíti és ő nyújtja Önnek az ellátást, ő is hasonló jogosultságokkal rendelkező jogszerű adatkezelőnek minősül. Szükség esetén különösen a szolgáltató vezetője; az adatvédelmi tisztviselő; informatikus; szakfelügyelő főorvos, minőségügyi szakfőorvosok-szakterületi vezetők; egészségügyi dolgozóval szembeni panasz esetén az illetékes etikai bizottság, illetékes egészségügyi hatóság képviselője, az egészségbiztosító feljogosított alkalmazottja, betegjogi képviselő és az őt foglalkoztató szerv, tisztiorvos, járványügyi felügyelő, egészségbiztosítási szerv és képviselői, orvosszakértői szerv, hatóságok a szükséges módon és mértékben szintén megismerhetik (egészségügyi) adatait.

            Az adatkezelés módja: papíralapú és elektronikus (a minőségbiztosítási rendszer szabályaira is figyelemmel). Jogszabály különböző alakban írja elő számos esetben az Ön egyes nyilatkozatainak beszerzését (egyszerű írásbeliség amikor aláírását is kérhetjük, két tanú igénybevételével történő nyilatkozat, közjegyzői okirat), melyek a nyilvántartás részévé válnak. Két tanú igénybevételének szükségessége esetén a tanúk az Ön nyilatkozatának tartalmát nem ismerhetik meg, csak azt tanúsítják, hogy Ön az iratot előttük írta alá vagy utóbb azt magáénak ismerte el.

            Az adatkezelés helye: Jellemzően szolgáltatónk székhelyén és telephelyein (cím: székhely: 8000 Székesfehérvár, Lőcsei utca 19, telephely: 8000 Székesfehérvár, Malom utca 36/B fszt. 2) lévő elektronikus adathordozókon, kartotékrendszerben történik. Előbbieken kívüli betegellátásnál pedig értelemszerűen az ellátás helyszínén is sor kerülhet rá.

            Az adatkezelés időtartama: Nálunk tárolt egészségügyi dokumentációját az adott adat felvételét követő 30 évig, zárójelentéseit 50 évig, 2012. január 1-ét követően készült képalkotó diagnosztikai felvételeit (pl. röntgen) 10 évig őrizzük meg, ezen dátumnál régebbieket pedig 30 évig (rendre ugyanez érvényes ezen tájékoztató megismerésére vonatkozó nyilatkozatára és adatkezelési nyilvántartásunkra is azzal, hogy megőrzésükre a leghosszabb időtartamú adatkezelést kell alapul venni). A megőrzési idő leteltét követően főszabályként megsemmisítjük a dokumentációt.

Adatvédelmi incidens nyilvántartásunk adatokat 20 évig kezel, adattovábbítási nyilvántartásunk 20 évig. Elektronikus levelekben foglalt, illetve felhasználói fiókján keresztül megadott nem egészségügyi adatokat legfeljebb 5 évig kezelünk. Számviteli bizonylatokat 8 évig őrzünk meg. A Nemzeti Egészségbiztosítási Adatkezelő (NEAK) számára továbbított adatokat 30 évig kezeli.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által üzemeltetett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT – lásd később) mint kötelezően igénybe veendő adatfeldolgozónk a gyógyszerrendelések adatait és az elektronikus beutalókat 5 évig kezeli; az önrendelkezési nyilvántartás, központi eseménykatalógus, elektronikus profil és elektronikus képtovábbítás adatait a beteg halálát követő 5 évig – majd megsemmisíti azokat (részletesen lásd az EESZT-ről szóló pontnál).

            Szolgáltatónk jogutóddal történő megszűnése esetén adatkezelőnek a jogutód szolgáltató minősül. Jogutód nélküli megszűnésünkkor az illetékes állami szervnek adjuk át adatait; ha pedig feladatainkat más szolgáltató veszi át az utolsó 10 évben keletkezett adatokat ennek a szolgálatnak. Ezen kívül az Ön írásbeli engedélyével adhatunk át más szolgáltatónak adatokat. Háziorvosi praxisokra/”körzeti” fogorvosi praxisokra részben más szabályok vonatkoznak (lásd később).

Az Ön jogosultságai

1. Hozzáférés-tájékoztatás-betekintés-másolat

            Adataihoz hozzáférhet: előbbi adatkezelésre vonatkozó alapvető információkon túl (melyet e tájékoztató megtekintésével tehát automatikusan bármikor megismerhet), az Önre személy szerint vonatkozó általunk nyilvántartott konkrét adatokat illetően is tájékoztatáshoz van joga.Egészségügyi adataival Ön, az ezt tároló adatbázissal pedig szolgáltatónk rendelkezik. Szóbeli tájékoztatást kap, nyilvántartásunkba előzetes egyeztetést követően (kérésétől számított főszabálykénti 1 hónapon belül) betekinthet, arról írásbeli másolatot kérhet (egészségügyi adatra vonatkozó információkérés esetén természetesen törekszünk a legrövidebb határidő tartására).

Szakellátásban Ön leletet illetve zárójelentést kap, hacsak nem mond le ebbéli jogáról melyet betöltött 16. éves kortól megtehet. (Egyes pszichiátriai betegségeknél a kezelőorvos által korlátozható ez a jog.) Elektronikus ügyfélkapun keresztül bizonyos ellátási adataihoz szintén hozzáférhet az EESZT illetve a NEAK rendszerében. Felhívjuk figyelmét, hogy a lelet értelmezéséhez általában szakember, leginkább az Ön kezelőorvosa szükséges – a leletnek a szakmai szabályok szerint nem kell laikusok számára is közvetlenül értelmezhetőnek lennie.

Betöltött 16 éves kortól más személyt két tanú igénybevételével írásban is meghatalmazhat akit tájékoztathatunk adatairól, aki betekinthet az Önre vonatkozó nyilvántartásba illetve aki arról másolatot kérhet. Hacsak betöltött 16. éves kortól nem zárja ki: a kiskorúról a szülő/gyám is információt kap. (14-18 életév között, illetve cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt lévő személy saját adataiba önállóan is betekinthet.) Ha cselekvőképtelen (döntésképtelen) állapotba kerülne vagy bíróság cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezné: a korábban meghatalmazott, ennek hiányában törvényes képviselője (gondnoka) illetve a törvény szerinti sorrendben jogosultak Önről tájékoztatást kapni/adataiba betekinteni meghatározott hozzátartozói (általában rokonsági fok szerint). Ha kívánja és segítségre szorul az ún. támogatott döntéshozatal során az Önt támogató személyt is informáljuk. A betegjogi képviselő az Ön hozzátartozói által meghatalmazva is eljárhat, ha ebben Ön tartósan akadályozott.

Az Ön, vagy Ön helyett arra meghatározott esetben jogosult személyek [ők lehetnek pl. a megbízottja, egyes hozzátartozói (nem automatikusan), örököse] személyazonosításukat követően jelezhetik kérésüket: ezek után az Önre vonatkozó nálunk nyilvántartott adatairól szóban is tájékoztatást adunk, azokba előre egyeztetett időpontban és helyen betekintést biztosítunk, illetve azokról kérésre elektronikus vagy papíralapú másolatot adunk ki. (Mivel az eredeti papíralapú/fizikaiegészségügyi dokumentumokat jogszabály alapján ki nem adhatjuk, hozott adathordozót pedig informatikai biztonsági és más betegekre vonatkozó titokvédelmi okokból nem fogadhatunk el: csak rajtunk keresztül tud másolatot kérni az Önre vonatkozó adatokról. Annak azonban nincs akadálya, hogy a kizárólag Önre vonatkozó papíralapú vagy képernyőn/optikailag megjeleníthető információkról saját eszközével fotó- vagy videó-dokumentációt készítsen.) Egyszeri (első) alkalommal történő másolat kiadása, illetve tájékoztatás adása, betekintés lehetővé tétele díjmentes. Ugyanazon adatra (dokumentumra) vonatkozó ismételt, ugyanazon személy által benyújtott adatigénylés; vagy eleve több azonos példányban történő másolatkérés díjköteles – papíralapú másolat térítési díja: 100,-Ft/oldal, elektronikus másolat kiadási díja: 500,- Ft/CD.

Adatairól összefoglaló illetve kivonatos írásos véleményt kérhet tőlünk, ennek térítési díja: 7 200 Ft.

Ha az Önre vonatkozó egészségügyi dokumentációban másra is vonatkozó adatok vannak, azt alapvetően Ön vagy az Ön helyett eljárni jogosult nem ismerheti meg. Ha pedig egy adatkérés más beteg dokumentációjára vonatkozik, ám abban részben Önről is szerepelnek adatok (pl. hozzátartozója családi kórelőzményében, szülő-gyermek viszonyban, reprodukciós eljárásokban, vagy bármely más esetben ha az adott beteg Önről mint harmadik személyről említ valamilyen vonatkozásban információt és az fontossága miatt rögzítésre került): ezen dokumentációrész továbbításához/másolatának kiadásához az Ön írásbeli engedélye szükséges, vagy az Önre vonatkozó adatokat el kell távolítanunk az így kiadandó adatsorok közül. Bizonyos hatósági megkereséseknél és kötelező adatközléseknél azonban előbbire nincs mód (kivétel: szexuális úton terjedő fertőző betegségére vonatkozó adatpolgári peres eljárásban az Ön hozzájárulása nélkül nem adható ki).

2. Helyesbítés-javítás

Törekszünk a legpontosabb és jó minőségű adatkezelésre, ám szükség esetén adatai helyesbítését kérheti.

Ha kérése egészségügyi adatait érinti és azzal illetékes egészségügyi dolgozónk szakmailag nem ért egyet, kérését szakmai véleményével együtt jegyzi fel az Ön dokumentációjában.(Ha korábban bizonyos adatait jogszerűen máshová – pl. az Önt szintén kezelő más egészségügyi szolgáltatóknak – továbbítottuk, a szükséges helyesbítésről értesítjük ezeket az adatkezelőket is, ám a szükséges illetve lehetséges módosításokról nekik kell gondoskodniuk.)A hibás adat javítását úgy kell elvégeznünk az egészségügyi dokumentációban, hogy az eredeti adat megállapítható legyen speciális törvényi előírás alapján.

3. Korlátozás

Az Önre vonatkozó adatkezelés korlátozását (adatzárolás) – hogy csak bizonyos műveleteket végezhessünk adatain – is kérheti. Ebben az esetben a korlátozás alatt adatait alapvetően csak tároljuk, s a korlátozás feloldásáról tájékoztatjuk. (Ha korábban bizonyos adatait jogszerűen máshová – pl. az Önt szintén kezelő más egészségügyi szolgáltatóknak – továbbítottuk, a szükséges korlátozásról értesítjük ezeket az adatkezelőket is, ám az ottani szükséges illetve lehetséges korlátozásokról nekik szükséges gondoskodniuk.)

Egészségügyi adataira vonatkozóan csak bizonyos feltételekkel kérheti (ha pl. tiltakozik az adatkezelés ellen vagy adatai törlését kérte, illetve vita van a jogszerű adatkezelést érintően): az adatok felvételét végző egészségügyi dolgozó jogosultsága eldönteni, hogy milyen adatok kezelésére van szükség az Ön megfelelő egészségügyi ellátásához.

            Jogosult egészben vagy részben megtiltani adatai áramlását különösen az Önt kezelő egészségügyi szolgáltatók; háziorvosa; az egészségbiztosító (NEAK) ún. betegéletút rendszere; az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatás Tér (EESZT) felé (részletesebben lásd a vonatkozó pontoknál).

4. Hozzájárulás és annak visszavonása

            Önkéntesen igénybe vett egészségügyi ellátásokkal összefüggő adatkezeléshez szintén önkéntesen adhatja meg hozzájárulását (főszabályként ráutaló magatartással), vagy tagadhatja azt meg (ám ez lehetetlenné teheti ellátását). Jogosult adatkezeléshez adott korábbi hozzájárulását visszavonni azzal, hogy ez a korábbi adatkezelési műveletekre vonatkozó hozzájárulását, a korábbi adatkezelés szabályszerűségét nem érinti.

Az egészségügyi adatkezeléshez való korábban megadott hozzájárulását akkor vonhatja vissza, ha nem vesz igénybe szolgáltatónknál a továbbiakban (önkéntes) ellátásokat (ugyanis adatszolgáltatásának elmaradása lehetetlenné teheti az egészségügyi ellátását). A korábbi ellátásokra vonatkozó adatkezelési hozzájárulás érvényességét ez a lépése nem érinti (korábbi adatainak kezelését alapvetően csak a törvény által előírt idő leteltét követően hagyhatjuk abba). Nem kötelezően kezelendő adatokra vonatkozóan adatkezelési hozzájárulását részlegesen is visszavonhatja.

5. Törlés

            Kérheti adatai teljes és végleges megsemmisítését is. (Ha korábban bizonyos adatait jogszerűen máshová továbbítottuk, a szükséges adattörlésekről értesítjük ezeket az adatkezelőket is, ám az ottani szükséges illetve lehetséges adattörlésekről nekik kell gondoskodni.)

Adatai törlését egészségügyi adataival kapcsolatban csak korlátozottan kérheti: Alapvetően akkor, ha a törvényben előírt kötelező nyilvántartási idő már letelt. Ezt megelőzően az adattörlést is úgy kell elvégeznünk az egészségügyi dokumentációban hibás adat esetén, hogy az eredeti adat megállapítható legyen speciális törvényi előírás alapján.

6. Tiltakozás

            Tiltakozhat az Önre vonatkozó adatok véleménye szerinti jogosulatlan kezelése miatt szolgáltatónknál: alapvetően akkor ha az adatkezelés jogalapja érdekmérlegelés illetve annak célja tudományos kutatás, vagy profilalkotás.

Egészségügyi ellátásával összefüggésben kérjük vegye figyelembe, hogy adatkezelési kötelezettségünket széleskörű és szigorú jogszabályok írják elő – tiltakozása önkéntesen igénybe vett (jövőbeni) ellátásokra vonatkozóan lehetséges és az további ellátásának gátját képezheti. Az adatkezelés, a dokumentáció vezetésének módját jogszabályi keretek között a szolgáltató határozza meg.

            További tiltakozási lehetőségekről az adattovábbításoknál olvashat.

            Az Egészségügyi Törvény (1997. évi CLIV. törvény) számos, az Ön testét halálát követően érintő beavatkozás ellen tesz lehetővé tiltakozást mely a kapcsolódó adatkezelést is érinti. Így többek között: halált követő transzplantációs célú szerv- szövet eltávolítás elleni tiltakozás; bármely típusú boncolás során oktatási-kutatási illetve egyéb gyógyító célú felhasználás miatti szerv- szövet eltávolítás elleni tiltakozás; oktatási célú holttesten végzett beavatkozás elleni tiltakozás; a holttest anatómiai oktatás céljára történő átadásába való beleegyezés illetve az ez elleni tiltakozás; kórbonctani vizsgálat lehetőség szerinti mellőzésére vonatkozó kérelem; reprodukciós eljárás házastárs/élettárs halálát követő továbbfolytatásának kizárása; az élő testből eltávolított bármely alkotórésznek, a beteg egészségügyi ellátásával össze nem függő felhasználásának megtiltása (utóbbi élő személyre is vonatkozik). Adatai halálát követő tudományos céllal – ideértve a genetikai adatra vonatkozó kutatást is – való felhasználása ellen is jogában áll tiltakozni.

7. Adathordozhatóság

            Az adathordozhatósághoz való joga csak akkor lehet érvényesíthető, ha automatizált adatkezelés történik.

Egészségügyi adataira vonatkozóan pedig ezen felül szükségképpen akkor, ha az érintett egészségügyi szolgáltatók egymással kompatibilis informatikai rendszert használnak, melyek egymás között képesek közvetlenül elektronikusan illetve adathordozón keresztül adatokat küldeni-átvenni. Ebben az esetben az Ön kifejezett kérése és írásos beleegyezése nyomán a kijelölt szükséges adatállomány kerül átadásra (mely nem érinti az átadó szolgáltató egyidejű adatmegőrzési kötelezettségét), az átvevő adatkezelő szolgáltatóval történt előzetes egyeztetést követően. (Megalapozatlan illetve túlzó igény esetén térítési díjhoz köthetjük teljesítését.) Ha az Önt kezelő egyes egészségügyi szolgáltatók az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez csatlakoztak (EESZT), az ott lévő adatokat – bizonyos Ön által megszabható keretek között – kölcsönösen kezelhetik.

8. Jogorvoslat

Fenti kéréseit ha arra jogszerű lehetőség van egy hónapon belül teljesítjük, mely indokolt esetben további két hónappal meghosszabbítható lehet. Ennek elmaradása, illetve fenti jogai esetleges sérelme miatt jogorvoslatot is igénybe vehet: Jelezheti panaszát szolgáltatónknál (adatvédelmi tisztviselőnknél), a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH, www.naih.hu, ugyfelszolgalat@naih.hu, 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., tel.: 06 1 391 1400). Kérését elutasító válaszunk átvételét követő 30 napon belül pedig az Ön lakó- vagy tartózkodási helye szerinti törvényszéken jogorvoslati kérelemmel élhet (személyiségi jogsérelemnél sérelemdíjra is jogosult lehet).

9. Titoktartás, bizalmas adatkezelés

Nálunk keletkezett, hozzánk bármilyen módon eljutott adataira titoktartási kötelezettségünk áll fenn, azokat integráltan és bizalmasan kezeljük – a titoktartás alól csak az Ön illetve Ön helyett jogszerűen nyilatkozni jogosult (írásbeli) rendelkezése, illetve jogszabály előírása oldhat fel. (A bizalmas adatkezelés az ellátási körülményekre is vonatkozik.) Ilyen, a titoktartást megszüntető előírás lehet különösen: bizonyos foglalkozási megbetegedések illetve fertőző betegségek (gyanújának) hatósági bejelentése, bizonyos kötelező szűrővizsgálatok eredményeinek hatósági közlése, heveny mérgezések bejelentése, arra jogosult hatósági megkeresések teljesítése; a magzat illetve gyermek ellátásának érdeke.

Telefonon vagy más elektronikus csatornán keresztül alapvetően csak akkor tudunk felvilágosítást adni adatairól Önnek vagy az Ön helyett jogszerűen tudakozódónak ha meg tudunk győződni arról, hogy valóban az arra jogosult kéri az adatokat. Egyéb esetben két tanú igénybevételével adott írásos meghatalmazás alapján van mód adatszolgáltatásra, leletkiadásra ha Ön helyett más kéri azt (az Ön aláírását tartalmazó személyazonosító okmányát vagy annak másolatát visszaadjuk, azt nem tároljuk; az Ön érdekében kérjük igazolni meghatalmazottja személyazonosságát). Ha Ön írásban (pl. postán) kér tőlünk adatokat és az Ön aláírását tartalmazó személyazonosító okmányának másolatát eljuttatja hozzánk azt visszajuttatjuk, nem tároljuk; előbbiek értelemszerűen vonatkoznak meghatalmazottjára is. Jóhiszeműen eljárva ezekben az esetekben joggal bízhatunk abban, hogy az adatigénylés, illetve az adatkezelés kezdeményezése Öntől illetve az arra jogosulttól származik.

Értelemszerűen az Önt kezelő különböző szolgáltatók-betegellátók között nem áll fenn a titoktartási kötelezettség az Ön ellátásának érdekében – ám Ön ezt megtilhatja (ez esetben ellátása akadályba ütközhet).

Sajnos szervezési-technikai okokból azt nem tudjuk biztosítani, hogy Ön ne találkozzon más beteggel Szolgálatunk felkeresésekor (pl. a váróhelyiségben).

A sürgősség (illetve annak meggyőzően meg nem döntött vélelme), az Ön vagy mások veszélyeztető állapota; mások életének, testi épségének és egészségének védelme érdekarányosan szintén megszüntetheti e kötelezettséget – a jóhiszemű adatkezelés elve mentén. Ha szabályos adatkezelésünk ellenére, tőlünk független tényezők és körülmények folytán, az Önről összeálló „adatmintázat” alapján Ön és egészségügyi adatai harmadik személyek számára összekapcsolhatóvá válnak, azért helytállási kötelezettségünk nem áll fenn.

Ha Ön gondozásra szorul: ellátása érdekében közeli hozzátartozóival illetve gondozására köteles személlyel közölhetjük mindazon adatokat, melyek nélkül egészségi állapota károsodna.

Házastársa-élettársa, egyenesági rokona, testvére írásban kérheti egyes Önről szóló adat megismerését törvény alapján, de csak az előbbi személyek vagy az ő leszármazóik egészségét érintő ok miatt; vagy ha az előbbi személyek egészségügyi ellátása miatt szükséges, és a szükséges információhoz nem lehet másként hozzájutni (pl. bizonyos örökletes vagy fertőző megbetegedések esetén). 

A beteg halálát követően törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse – írásos kérelme alapján – jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról – saját költségére – másolatot kapni.

A NEAK informatikai rendszerében az Ön közfinanszírozott ellátásaira vonatkozó adatokhoz bármely kezelőorvosa hozzáférhet (ez az ún. betegéletút). Ezt Ön többek között elektronikus ügyfélkapun vagy az egészségbiztosítón keresztül megtilthatja.

Ha oktatási-továbbképzési céllal szeretnénk esetét bemutatni, kifejezett hozzájárulása nélkül anonim módon tehetjük meg.

Amennyiben jogszabály alapján kötelezően, vagy az Ön kérésére illetve érdekében igazolást, űrlapot, dokumentumot, iratot, véleményt állítunk ki, mely más személyhez/szervezethez kerül eljuttatásra: az abban foglalt adatokat – ideértve egészségügyi adatait is – csak jogszabály szabta keretek között illetve az Ön ottani hozzájárulása alapján kezelhetik (pl. munkahelyén az általunk kiállított keresőképtelenségét igazoló nyomtatvány bemutatásával az azon szereplő kód alapján a munkáltató szükségképpen megtudja, hogy Ön terhesség, betegség vagy baleset miatt került táppénzes állományba; hogy milyen korlátozásokkal alkalmas a munkára melyből egészségi állapotára lehet következtetni; a gépjárművezetői alkalmassági véleményen kötelezően jelölendő kódok alapján a hatóság/rendőr megtudja, hogy pl. látási probléma miatt kontaktlencsét visel). Ezen elkülönült adatkezelésért szolgáltatónk nem felel.

A titoktartás alóli kivételeket illetően lásd még a kötelező adattovábbításokról szóló részt.

Az Ön biztonsága érdekében: szándékos adatváltoztatás, illetve véletlen adatváltozás, megsemmisülés, károsodás, nyilvánosságra kerülés és illetéktelen hozzáférés elleni védelmének biztosítása érdekében számos intézkedést teszünk – ezekről a kérésére rendelkezésére bocsátott vonatkozó szabályzatainkból tájékozódhat.           

10. Közérdekű adatok megismerhetősége

            Amennyiben szolgáltatónk közérdekű adatnak minősülő információkat is kezel: ezeket Ön vagy más személy kérése nyomán alapvetően 15 napos határidőn belül, főszabálykénta 301/2016. (IX. 30.) Kormányrendelet szerint meghatározott költségtérítés ellenében megismerheti. A közérdekű adatigénylés alapján átadott adatsor sosem tartalmazhat betegekre – így Önre – azonosíthatóan vonatkozó személyes illetve egészségügyi adatot. Ha nem tartja kielégítőnek az adatközlést: 30 napon belül szolgáltatónk székhelye szerinti megyeszékhelyi járásbírósághoz (Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz) fordulhat (ha kérelmét nem tudjuk teljesíteni 15. napon elutasítjuk azt, és elutasított kérelméről mi is értesítjük a NAIH-ot).

            Jogszabályok számos adatbázist közérdekből nyilvánossá, mindenki számára megismerhetővé tesznek. Ilyen pl. az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartása, melyet a http://kereso.enkk.hu honlapról érhet el (itt az egészségügyi dolgozó neve, szakképesítése, a képzése nyelve, oklevelének száma, kiállításának kelte, a kiállító intézmény neve, a továbbképzési ciklusának időtartama és teljesítése, esetleges korlátozott alkalmasságának ténye, a munkahelyének neve és címe, a foglalkoztatotti jogviszony jellege, szakterülete, és működési nyilvántartási száma érhető el).*

Szolgáltatónk érvényes és hatályos felelősség-biztosítási szerződéssel, valamint határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik.

Betegjogi képviselő neve és elérhetősége: Megléczné Ocsenás Mária, tel.: +36 20 4899 658, maria.ocsenas@ijb.emmi.gov.hu

Felügyeleti szerv: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztálya (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 13, tel.: 06 22 511 720, e-mail: nepegeszségugy.szekesfehervar@fejer.gov.hu

 Egészségügyi közvetítői eljárásban illetékes szerv: Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (1095 Budapest, Mester u. 30-32., tel.: 06 1 614 7739, e-mail: titkarsag@miszk.hu).

Az Ön kötelezettségei

Az egészségügyi ellátás igénybevételéhez és előbbi jogosultságai gyakorlásához szükséges személyes adatait hitelt érdemlő módon szükséges igazolnia.

Ha az Ön adataihoz való hozzáférési jogosultságot hozzátartozói illetve egy háztartásban való (együtt)élési viszony alapozza meg, tőle az erre vonatkozó szükséges nyilatkozatot írásban két tanú igénybevételével kérjük. Az Ön helyett vagy mellett eljárni jogosult személy jogosultságait szükség és lehetőség szerint a megfelelő okiratok bemutatásával kérjük. [Jogszabály –2013. évi V. törvény 6:18. § (2) bekezdés – szerint képviselőnek kell tekinteni azt a személyt is, akiről eljárása és a képviselt személy magatartása alapján okkal feltételezhető, hogy jogosultsággal rendelkezik a képviselt személy nevében jognyilatkozatot tenni.]

Önnek jogszabály alapján – az Öntől elvárható módon és mértékben, azonban valósághűen – tájékoztatnia szükséges minket mindarról, ami szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a terápia-beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden panaszáról korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, ismert allergiáiról, egészségkárosító kockázati tényezőiről, rizikótényezőről, ellátását befolyásoló egyéb releváns körülményről. Ugyancsak tájékoztatnia kell minket – saját kórállapotával összefüggésben – mindarról, ami mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és adott foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról. Bizonyos fertőző betegségek esetén szükséges megneveznie azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett.

Továbbá tájékoztatást kell adnia minden, az egészségügyi ellátását érintő, korábban tett jognyilatkozatáról is.

Meghatározott helyzetekben Ön is egészségügyi adatkezelővé válhat más személyekre vonatkozó (szenzitív) információk tekintetében: pl. családjában öröklődő betegségek feltárása, fertőző betegségek kontaktkutatása, pszichoterápiás pár- és csoportterápiák, több beteg/sérült kényszerhelyzetben Önnel egyidejű, azonos helyen való ellátásakor amikor a bizalmas (adatkezelési) feltételek objektiv okokból nem biztosíthatók. Más személyek magántitkaira vonatkozóan Önt is titoktartás és bizalmas adatkezelési kötelezettség köti. Másokra vonatkozó adatközléseinél kellő körültekintéssel kell eljárnia; adott esetben feljogosítottsággal, megfelelő jogalappal kell rendelkeznie, és ebben a körben a szabályos-jogszerű adatkezelésért Ön is felelősséggel tartozik (így pl. akkor is ha adott páciens számára más személy kér ellátási időpontot/előjegyzést).

Kifejezett engedélyt kell kérnie bármely betegellátónktól ha a vele való személyes illetve bármely más info-kommunikációs csatornán (pl. telefonhívás) történő kommunikációját (mozgó) kép és/vagy hangfelvétel útján rögzíteni kívánná, vagy azt máshoz szeretné közvetíteni. Ezen felvételek felhasználási céljait is tisztázni szükséges előzetesen. Más személy előtt, különösen a hatóság/bíróság, a nyilvánosság, sajtó, tömegtájékoztatás, közösségi média felületén csak megalapozott, szolgálatunk jó hírnevét illetve egészségügyi dolgozóink (szakmai) megbecsültségét, becsületét, személyiségi jogait indokolatlanul és alaptalanul nem sértő véleményt fogalmazhat meg; dolgozóink (közérdekből nyilvánosnak nem minősülő) személyes és különleges adatait másokkal nem oszthatja meg előzetes hozzájárulásuk nélkül. Nem készíthető felvétel oly módon, hogy azon páciensek, más harmadik személyek felismerhetővé válhatnának.

Adattovábbítások

Az adattovábbítások címzettjei főszabályként a célnak megfelelően és módon titoktartásra kötelezettek. Így két vagy több Önt kezelő, ellátásban-egészségügyi szolgáltatásban részesítő, abban közreműködő egészségügyi szolgáltató (betegellátó) papíralapon vagy elektronikus info-kommunikációs csatornán keresztül (pl. beutaló, konzíliumkérő, a bármely formában és módon visszaérkező leletek útján; telefonon, e-mail-en, más elektronikus adatátvitellel) az ellátásához szükséges, azzal összefüggő, szakmailag kapcsolatba hozható információkat közvetlenül és kölcsönösen továbbíthatják egymás között (az ellátás eredményeit, a leleteket az azt kérő betegellátó-kezelőorvos természetszerűen megismerheti).

Néhány fontosabb egészségügyi szolgáltató neve és elérhetősége, akikhez ellátása érdekében – Önnel együtt vagy anélkül – adatait továbbítjuk:

8000 Székesfehérvár Arany János utca 3., info@grofdental.hu, tel.: +36(22)314-253 13

Ezeket az adatáramlásokat Ön írásban megtilthatja (ekkor ellátása ellehetetlenülhet). Ellátásával össze nem függő adathoz legfeljebb annyiban, olyan módon és ideig férhetnek hozzá, mely annak megállapítását lehetővé teszi, hogy az információnak van-e köze aktuális ellátásához. Az Ön számára kiállított recept-megrendelőlap-munkalap alapján a gyógyszertár, gyógyászati segédeszköz készítő-javító-forgalmazó, gyógyászati ellátást (pl. gyógyfürdő-szolgáltatást) nyújtó, fogtechnikai szolgáltató, stb. és az ott jogszerűen foglalkoztatott, szintén titoktartásra kötelezett egészségügyi és egészségügyben dolgozók is értelemszerűen kezelhetik adatait. Az egymástól elkülönült egészségügyi szolgáltatók külön adatkezelőnek számítanak, saját adatkezelési szabályzattal – egymás adatkezeléséért főszabályként nem tartoznak felelősséggel; saját adatkezelési rendjükről (továbbá pl. igénybe vett adatfeldolgozóikról, adattovábbításaikról) az egyes szolgáltatóknak külön kell Önt tájékoztatnia.

Háziorvosa automatikusan értesülhet valamennyi Önt érintő ellátás adatairól elektronikus csatornán vagy papíralapon – de ezt is megtilthatja.

Az orvosi vényeken, beutalókon, rendelvényeken, utalványokon, stb. jogszabály által előírt illetve lehetővé tett, és szakmailag szükséges adatokat rögzítünk szintén ellátása érdekében – bármely szükséges adat feltüntethető mely betegjogot nem sért.

Az Ön ellátásában részt nem vevő ellátók között csak akkor lehetséges kivételesen és a szükséges módon és mértékben adatáram, ha az az Ön ellátásához mégis szükséges.

A nálunk kapott ellátásokról az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe is adatokat töltünk fel elektronikusan, mely ellen teljesen vagy bizonyos adatkezelés tekintetében tiltakozhat (lásd később).

  1. Számos esetben törvény írja elő a kötelező adattovábbítást (akár az egészségügyi ellátórendszeren kívülre is). Így különösen:
  2. Munkabalesetek, bizonyos foglalkozási megbetegedések, ártalmak hatósági bejelentése.
  3. Fertőző betegségek (gyanújának) hatósági bejelentése. (Bizonyos esetekben HIV szűrésnek köteles magát alávetni, pozitív eredmény esetében az illetékes egészségügyi hatóság kérésére át kell adjuk adatait; míg nem kötelező, anonim szűrővizsgálat során ebben az esetben sem.) Nemzetközi jelentőségű fertőző betegségnél az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is kötelező Önről adatot szolgáltatni, mely Európán kívüli adattovábbításhoz is vezethet. Egyes kötelező védőoltásokat az Ön adataival igénylünk az illetékes hatóságtól, illetve felhasználásukat jelentjük.
  4. Bizonyos (kötelező) szűrővizsgálatok eredményeinek hatósági közlése, heveny mérgezések illetékes szervnek történő bejelentése esetében.
  5. Jogszabály alapján kötelező személyazonosító adataival összekapcsoltan adatait továbbítanunk a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásába, a Nemzeti Rákregiszterbe, Nemzeti Szívinfarktus Regiszterbe, Nemzeti Hematológiai Regiszterbe, Nemzeti Érsebészeti Regiszterbe, Nemzeti Vesepótló Ellátások Regiszterébe, Ritka Betegségek Nyilvántartásába, Nemzeti Endoprotézis Regiszterbe amennyiben ezekhez kapcsolódó megbetegedése áll fenn. Ezen regiszterek adatkezelése részben megszemélyesített részben kódolt, utóbbi esetben meghatározott esetekben visszaszemélyesítésre is lehetőség van. A véradásból kizárt véradókról (plazmaadókról) értesül a Nemzeti Keresztdonációs és Donorkizárási Regiszter, ahol 30 évig kezelik az adatokat személyazonosításra alkalmas módon.
  6. Hozzátartozók közötti erőszak illetve annak veszélye esetén kötelező jelzéssel élnünk a gyámhivatal felé (kiskorú esetében a szülő egyetértése sem szükséges).
  7. Kiskorú veszélyeztetett állapota miatt/ennek megelőzése érdekében jelzési kötelezettségünk áll fenn a gyermekjóléti szolgálat/gyámhatóság felé (a szülő egyetértése sem szükséges).
  8. Ha a kiskorú sérülése/betegsége vélhetően elhanyagolás/bántalmazás következménye (akkor is ha nem minősül súlyosnak) , illetve ilyen körülményekről szerzünk tudomást: kötelező a gyermekjóléti szolgálatot értesítenünk (a szülő egyetértése sem szükséges).
  9. Súlyos (8 napon túl gyógyuló) sérüléseknél ha az vélhetően bűncselekménnyel függ össze: kötelező a rendőrséget értesítenünk (kiskorú esetében a szülő egyetértése sem szükséges).
  10. Szociális veszélyeztetettség-krízishelyzet esetén: jelzést kell adnunk a családsegítést nyújtó szolgáltatónak.
  • Az alábbi fontosabb szervek illetve személyek főszabálykénti írásbeli megkeresésére, jogszerű célból a kívánt adatok körének megnevezésével továbbítanunk kell a szükséges adatait:
  • Ügyészség, bíróság, igazságügyi szakértő.
  • Büntetőeljárásban a nyomozó hatóság (bizonyos feltételekkel jogosult); szabálysértési hatóság; közigazgatási hatóság.
  • Nemzetbiztonsági szolgálat, terrorelhárítási szolgálat.
  • Bizonyos szociális/társadalombiztosítási ellátások-támogatások illetve kedvezmények megállapításához az orvosszakértői szerv megkeresheti kezelőorvosát (ott alapvetően 5 évig kezelik adatait).
  • Etikai eljárás érdekében az illetékes szakmai kamarai szerv.

Ha testébe orvosi implantátum kerül akkor erről, illetve cseréjéről, kivételéről adatot kell szolgáltassunk a NEAK által vezetett nyilvántartásba (ahol kódolt formában 50 évig tárolják ugyan az adatokat, és továbbítják az illetékes hatóságok illetve az ÁEEK részére, azonban sürgős szükség vagy veszélyeztető állapot megelőzése vagy elhárítása érdekében az illetékes egészségügyi hatóság megismerheti a regiszter adatait és az érintett beteggel közvetlenül is kapcsolatba léphet; s a korábbi beültetésekről a NEAK is szolgáltat adatot az arra jogosult egészségügyi szolgáltatónak) – a kódot az Önnek átadott dokumentáción szintén feltüntetjük.

(Feltételezett) gyógyszermellékhatás esetében kötelező az Ön személyes adatait kóddal helyettesítve bejelentést tennünk a gyógyszerészeti hatóságnak, a gyógyszerforgalmazónak akik azokat európai adatbázisba is továbbítják (bejelentést Ön is tehet).

Néhány hatóság, szerv illetve szervezet csak meghatározott körben és esetben jogosult a szükséges mértékben egészségügyi adatokkal összekapcsolt személyes adatok kezelésére: pl. alapvető jogok biztosa, Állami Számvevőszék, Gazdasági Versenyhivatal, honvédség, oktatási-nevelési szolgáltatórendszer.

Jogszabály által előírt statisztikai célra főszabályként anonim módon szolgáltatunk adatot.

Ezen felül általában csak megfelelő hozzájárulásával továbbíthatunk adatokat Önről személyes adataival összekapcsoltan. Lásd még az adatfeldolgozókról szóló részt, akik szintén adatfolyamok címzettjei.

Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)

Az EESZT egy központilag, állami szerv által menedzselt, távoli elérésű, magas biztonságú, informatikai alapú egészségügyi adatkezelést lehetővé tevő elektronikus rendszer. Az EESZT-t az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK, elérhetősége: 1125 Budapest Diós árok 3., tel.: 06 1 356 1522, aeek@aeek.hu, https://e-egeszsegugy.gov.hu) üzemelteti: számítógépszervereken központilag tárolják számos, az Ön bármely belföldi egészségügyi ellátásának adatait abból a célból, hogy azokhoz a jogosult betegellátók hozzáférjenek és kölcsönösen megismerjenek. (Az EESZT adatvédelmi tisztviselőjének kérése alapján számára is továbbíthatunk adatokat.) A rendszer főszabályként a 2017. november 1. után keletkezett adatokat tárolja – de 2012. november 1-től keletkezett adatokat is meg kell osztani ha arra technikai lehetőség van -, és a közellátásban az egészségügyi szolgáltatóknak ahhoz jellemzően kötelező csatlakozniuk, továbbá minden (fog)orvosi magánellátást nyújtónak is.

Adatai teljes vagy részleges felvitelét; egyes vagy az összes egészségügyi szolgáltató illetve betegellátó számára való hozzáférést, egyes vagy az összes adathoz való hozzáférést, egyes vagy az összes kórállapotához tartozó adatkezelést megtilthatja elektronikus ügyfélkapun – vagy személyesen a kormányablakokon – keresztül az Önrendelkezési Nyilvántartásban (a tiltás egészségügyi ellátását hátrányosan befolyásolhatja az információk esetleges hiánya miatt) – ez a rendelkezése egy napon belül kerül beállításra. Az általános tiltás eseti, a kezelőorvos előtt tett írásbeli nyilatkozatban fel is oldható (mely 1 napig lesz érvényes), továbbá sürgős szükség, valamint kötelező adatkezelések esetében tiltása ellenére megismerhetők a szükséges adatok a betegellátók számára (ezek tényleges fennállásáért az ezekre hivatkozó adatkérő betegellátó felel ahogy azért is, hogy ellátásával össze nem függő adathoz legfeljebb annyiban, olyan módon és ideig férjen hozzá, mely annak megállapítását lehetővé teszi, hogy az információnak van-e köze aktuális ellátásához). Az Önrendelkezési Nyilvántartás adatait az érintett halála után 5 évvel törlik.

Egészségügyi Profil nyilvántartásban kezelőorvosa többek között figyelmeztetéseket (pl. allergia), kórelőzményét, jelenlegi problémáját, életmódjára, esetleges várandósságára, vércsoportjára vonatkozóan jegyezhet be adatot mely szintén megtiltható. Halálát követően 5 évig őriz adatokat.

Egészségügyi Dokumentáció Nyilvántartásában legfeljebb néhány órán belül feltöltésre kerülnek bizonyos típusú ellátási dokumentumai (leletek, zárójelentések, stb.) Az Önről készült képalkotó diagnosztikai felvételeket pedig az Önt ellátók egymás között továbbíthatják – elektronikus ügyfélkapujában erről e-mailes tájékoztatást is kérhet – ezeket 90 napig őrzi meg a rendszer.

A Központi Eseménykatalógus ellátásának technikai adatait (pl. megjelenés-ellátás ténye) rögzíti (a közfinanszírozott alapellátó fogorvosi ellátások kivételével), az ellátás megkezdését illetve befejezését követő 1-1 órán belül – a beteg halálát követő 5 évig.

Kezelőorvosa az Ön számára elektronikus vényen rendeli a gyógyszereket főszabályként – melyeket a gyógyszertár 5, az ÁEEK 30 évig őriz meg. Adott esetben lehetőség van elektronikus beutalók kiállítására is melyeket 5 évig őriz meg a rendszer. Elektronikus Betegségregiszterbe kerülnek bizonyos típusú megbetegedésekről gyűjtött adatok.

Az Önre vonatkozó adatokat egyébként elektronikus ügyfélkapuján keresztül Ön is láthatja, és azt is kik és mikor éltek a lekérdezés lehetőségével. Kormányablakban, ügyfélkapun keresztül személyesen vagy meghatalmazottal eljárva meghatalmazást lehet adni az EESZT-ben foglalt (adatkezelési) jogosultságok (pl. információkhoz való hozzáférés) gyakorlására, eleketronikus orvosi vények más általi kiváltására is.

Hozzánk érkező, az EESZT adattartalmát érintő hatósági megkeresésre történő kötelező adattovábbításnál az ÁEEK-t jogvédelmi célból értesítjük.

Az EESZT szabályos működéséért az ÁEEK felel; az Ön alapvető jogosultságait és nemzetközi egyezményekben foglalt jogait nem sértő működtetési szabályrendszer megalkotásáért pedig a magyar állam.

Betegéletút

Az EESZT-vel párhuzamosan működő, a NEAK informatikai rendszerében az Ön közfinanszírozott ellátásaira vonatkozó adatokhoz bármely kezelőorvosa automatikusan hozzáférhet.

A gyógyszerész – gyógyszerbiztonsági ellenőrzés és gyógyszerészi gondozás érdekében – megismerheti az egy éven belül Önnek társadalombiztosítási támogatással rendelt-kiváltott gyógyszerelését – ide nem értve a szexuális úton terjedő betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerekre, valamint a mentális és viselkedészavarok kezelésére szolgáló gyógyszerekre vonatkozó adatokat (a betekintést Önnek személyesen kell aláírásával a gyógyszertárban igazolnia). A gyógyszerész a kezelőorvos részére ún. tájékoztató levelet küldhet a lehetséges gyógyszeres interakciókról (gyógyszerek egymásra való kereszthatásairól), mellékhatásokról, duplikációról (több azonos készítmény szedése), ún. beteg-adherencia (gyógyszerelhagyás) problémáról, gyógyszerérzékenységről: aminek alapján visszajelzést is vár a kezelőorvosától. Felhívjuk figyelmét, hogy az EESZT keretében a gyógyszerész más jelleggel, tágabb körben és módon férhet hozzá az Önnek felírt vények adataihoz a betegéletút lekérdezéséhez képest (pl. a nem támogatott készítmények adatait is láthatja).

Mindezt Ön többek között elektronikus ügyfélkapun vagy az egészségbiztosítón illetve a gyógyszertáron keresztül megtilthatja. Az Önre vonatkozó adatokat egyébként ügyfélkapuján keresztül Ön is láthatja, és azt is kik és mikor éltek a lekérdezés lehetőségével.

Adatfeldolgozók

            A következő személyek és szolgáltatók az általunk végzett adatkezelések érdekében technikai jellegű adatkezelési tevékenységeket végeznek, számukra adatok átadásra kerülnek, tehát rajtuk keresztül szükségképpen kétirányban személyes és egészségügyi adatok áramolnak (elkülönült adatkezelési szabályzattal rendelkeznek melyek megismerése javasolt), és főszabályként szintén titoktartásra kötelezettek:

  • Ha állapota indokolja a 112 egységes európai segélyhívó számon kérünk Önhöz segítséget (pl. mentést): ebben az esetben a diszpécser az Ön nevét és földrajzi fellelhetőségét rögzíti, a többi (egészségügyi) adatot a mentőszolgálat diszpécserével közöljük. Az Egységes Segélyhívó Rendszert a rendőrség üzemelteti aki a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-t veszi igénybe ehhez.
  • Az EESZT rendszerei (üzemelteti: ÁEEK, 1125 Budapest Diós árok 3., tel.: 06 1 356 1522, e-mail: aeek@aeek.hu, honlap: https://e-egeszsegugy.gov.hu).
  • Az on-line TAJ ellenőrzés, betegéletút és az ún. e-jelentések tekintetében a NEAK (1139 Budapest, Váci út 73/A., tel.: 06 1 350-2001, e-mail:neak@neak.gov.hu, honlap: http://www.neak.gov.hu) – a NEAK önálló adatkezelőnek is minősül.

Internetszolgáltatóink neve, elérhetősége (rajta keresztül történik az internetes adatáramlás a mi oldalunkon,:

Magyar Telekom Nyrt. 1013 Budapest, Krisztina Krt. 555. https://www.telekom.hu/

UPC Magyarország Kft., 1095 Budapest, Haller Gardens, Soroksári út 30-34.,https://www.upc.hu/

  • Elektronikus levelező (e-mail) szolgáltatóink (kiszolgálónk) neve és elérhetősége:

Magyar Hosting Kft., H-1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22., +36 1 700 2323, https://www.tarhely.com/ (itt megküldött egészségügyi adatait azonnal átmentjük saját betegnyilvántartó rendszerünkbe illetve papíralapon tároljuk, azokat nem hagyjuk a levelező szerveren azokat onnan véglegesen töröljük, más jellegű e-mail-ben érkezett információkat 5 év után törlünk).

  • Internetes tárhelyszolgáltatóink neve és elérhetősége:

Magyar Hosting Kft., H-1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22., +36 1 700 2323, https://www.tarhely.com/ (regisztrációja során és azt követően megadott személyes adatait kérésére azonnal, egyébként a már nem szükséges, nem egészségügyi adatokat az adatfelvételt követően 5 év elteltével töröljük).

  • Telefon/telefax/mobiltelefon/hangposta-szolgáltatóink (telekommunikáció-adatátvitel) neve és elérhetősége:

Magyar Telekom Nyrt. 1013 Budapest, Krisztina Krt. 555. https://www.telekom.hu/

 (Hangposta felvételeit 5 évig őrizzük meg.)

  • Betegnyilvántartó rendszerünk, informatikai fejlesztő-karbantartó szolgáltatónk neve és elérhetősége: Medadmin Kft. www.medadmin.hu, Tel: 06-30/333-2728, Fax: 06-62/999-915, Email: support@medadmin.hu
  • Levél- és csomagforgalmi szolgáltatónk a Magyar Posta (Budapest Üllői u. 114-116., tel.: 06-1-767-8282, e-mail: ugyfelszolgalat@posta.hu) (Az ún. levéltitkot ezek a szolgáltatók saját adatkezelési elveiknek megfelelően szavatolják.)
  • Számviteli közreműködő szolgáltatónk neve és elérhetőségei:

Telek és Társa Kft. 8000 Székesfehérvár, Homonnai u. 26

Minden fenti adatfeldolgozó (közvetítő szolgálató) egyúttal saját adatkezelési szabályzatot használ – kérjük ezeket is ismerje meg (saját honlapjukon).

Felhívjuk figyelmét az elektronikus info-kommunikációs csatornákon, így különösen az interneten keresztüli adattovábbítás lehetőségeire, korlátaira és adatbiztonsági- adattorzulási-adatvesztési veszélyeire, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülhető hibákra.Mindezzel kapcsolatban, valamint az informatikai folyamatok közben esetleg felmerülő előre nem látható technikai problémákért és adatvédelmi sérelmekért ebben a körben szolgáltatónk felelőssége kizárt, mivel ezeket a folyamatokat nem tudjuk teljes mértékben felügyelni és nem esnek teljes mértékben ellenőrzési körünkbe. Különösen az elektronikus levélben, telefonon vagy más módon történő (elektronikus, illetve tele) kommunikáció – ha azt igénybe veszi – kizárólag az Ön kockázatára történhet. A jogosultság megfelelő ellenőrzését követően szolgáltatónk joggal bízhat abban, hogy az információ Öntől, illetve az Ön által megjelölt, Ön helyett vagy mellett nyilatkozni-rendelkezni jogosult személytől származik; illetve hogy az általunk megküldött információk csak Önhöz, vagy az arra jogosult személyhez jutnak el. Ezen elektronikus kommunikációs csatornákon történő esetleges személyes vagy különleges adatnak minősülő információk nyilvánosságra vagy illetéktelenek kezébe kerüléséből, valamint az adattovábbítás technikai hibáiból eredő adatvesztés-torzulás miatti károkért és hátrányokért felelősségünk kizárt.

Az adatok feldolgozás keretében történő saját tevékenységükért fent megnevezett szolgáltatók maguk felelnek; ahogy az Ön által használt eltérő adatfeldolgozók (az Ön saját levelezőrendszere, saját internet-szolgáltatója, saját telefontársasága, stb.) tevékenységéért sem tudunk helytállni (gondoljon arra pl. ha Ön első ízben e-mailen fordul hozzánk és spontán ad meg magáról egészségügyi adatokat, vagy csatolja leleteit adott esetben nem biztonságos módon; (Az azonosítatlanul, Önt vagy az Ön helyett arra jogosult személyét illetően nem kellő hitelességgel beérkezett információkat zároljuk, majd ha 1 hónapon belül nem történik meg az Ön megfelelő azonosítása azokat töröljük.)

Szolgáltatónk adatkezelésének szabályszerűségét nem befolyásolja ha Ön, hozzátartozója vagy bármely más, az Ön érdekkörében eljáró, illetve harmadik személy az Önre vonatkozó adatokat nem kezeli bizalmasan, azokat nem szak- és rendeltetésszerűen használja fel (ideértve a megfelelő és jóhiszemű, általában elvárható tájékoztatási és együttműködési kötelezettség esetleges elmulasztását is); ha az adatkezelést bármely kívülálló személy befolyásolta (jogellenes és szándékos vagy gondatlan, illetve visszaélésszerű cselekményével vagy magatartásával). Ezekben az esetekben sincs helytállási kötelezettségünk.

Internetes honlapra vonatkozó adatkezelési tájékoztató

Adatkezelő neve, címe, e-mail címe, cégjegyzékszáma, adószáma, nyilvántartó bíróság, működési engedélyt kiadó neve címe és engedély száma:

  • A honlap üzemeltetője: Dr. Első Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság
  • Üzemeltető képviselője: Dr. Első András Kornél
  • Székhely levelezési cím: 8000 Székesfehérvár, Lőcsei utca 19.
  • Telephely címe: 8000 Székesfehérvár, Malom utca 36/b fszt.2
  • Telefonszám, elektronikus levelezési cím: +36 30 217 0976, info@drelsoandras.hu
  • Adószám: 21999149-1-07
  • Cégjegyzékszám, nyilvántartásba bejegyző bíróság vagy hatóság megnevezése: 07-06-013094, Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága
  • Hatósági engedély: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztály
  • Tárhely szolgáltató neve, elérhetősége: Magyar Hosting Kft., H-1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22., +36 1 700 2323, info@tarhely.com

Az adatkezelés célja: a honlap fenntartása-üzemeltetése-látogathatóságának biztosítása.

Adatkezelés alapja: a látogató önkéntes és kifejezett hozzájárulása.

Kezelt adatok köre és forrása: Weboldalunk ún. „sütiket” (angolul „cookies”) használ, melyet a honlap használhatóságának elősegítése és webanalitikai célból is kezel. A cookie olyan kis fájl, amely valamilyen karakterláncot tartalmaz, és akkor kerül a számítógépre, amikor a felhasználó felkeresi valamelyik webhelyet. Az adott webhely (honlap) felkeresésekor a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a felhasználó böngészőjét. A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat és egyéb információkat is. A böngésző beállítható úgy, hogy utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen cookie-t küld. Azonban lehet, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem működnek megfelelően cookie-k nélkül. Utóbb böngészőjében a cookie-kat törölheti, illetve ún. inkognitómódban böngészve annak bezárásakor általában automatikusan törlődnek azok.

A honlap használhat ún. webjelzőket (képpontcímkéket) is, mely olyan technológiai megoldás, amelyet webhelyen (honlapon) vagy e-mail szövegében helyeznek el bizonyos tevékenységek (például a webhely megtekintéseinek vagy az e-mail megnyitási időpontjának) követésére. A webjelzőket gyakran használják cookie-kal kombinálva is.

A honlap a böngésző internetes tárhelyében tárolhat böngészési adatokat az adott eszközön. Így az adatok a böngésző bezárása, majd ismételt megnyitása után is hozzáférhetők, hacsak nem törli azokat a böngészőprogram beállításainál.

Az oldal használhat ún. gyorsítótárat is. Az alkalmazásadatok gyorsítótára adattároló hely egy eszközön. Például ennek segítségével futhat egy internetes alkalmazás internetkapcsolat nélkül, emellett a tartalom gyorsabb betöltése révén javíthatja az alkalmazás teljesítményét.

Az Ön látogatása a honlapot kiszolgáló számítógépszerveren naplózásra kerül. E naplóban automatikusan feljegyzik azokat az oldalakat, amelyeket a felhasználók a webhelyeinket meglátogatva kérnek le. Ezek a „szervernaplók” általában a webes kérést, az ún. internetprotokoll címét, a böngésző- és operációs program típusát-verzióját, nyelvét, a kérés dátumát és idejét, valamint egy vagy több, a böngészőt azonosítani képes cookie-t foglalnak magukba. Az internetkapcsolattal rendelkező eszközök mindegyikéhez tartozik egy szám, amely internetprotokoll- (IP) cím néven ismert. Ezeket a számokat általában ún. tömbökben osztják ki földrajzi tényezők alapján. Az IP-címet gyakran arra is lehet használni, hogy meghatározzák a helyet, ahonnan egy adott eszköz (azaz Ön) csatlakozik az internethez – a webhely ezt is

A jelen internetes oldal használatával Ön elismeri adatkezelési tájékoztatónk megismerését és elfogadja azt, és szükség esetén önkéntesen-határozottan hozzájárul adatainak kezeléséhez-feldolgozásához és továbbításához a fentiekben meghatározott módon és a fentiekben meghatározott célokra, mely hozzájárulás semmiféle díjjal vagy költséggel nem jár. Az internetes honlap használatával kapcsolatban a látogatónak jogosultsága van a róla kezelt adatokkal kapcsolatban jogszabály szabta keretek között a tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, adatkezelés korlátozásához, hozzájárulása visszavonásához, adatai törléséhez, tiltakozáshoz, és jogorvoslathoz (www.naih.hu, illetve www.birosag.hu).

Egyéb információk

  • Gyógyszert illetve gyógyászati segédeszközt rendelő kezelőorvos tájékoztatja Önt a gyógyszeres kezelést, illetve a gyógyászati segédeszköz használatot kiváltó más gyógyító módszerekről; a rendelkezésre álló, azonos hatóanyagú, illetve hasonló terápiás hatású, alacsonyabb árú gyógyszerről, illetve azonos funkcionális csoportba tartozó alacsonyabb árú gyógyászati segédeszközről, valamint az adott termékek árának, társadalombiztosítási támogatásának és a térítési díjak közötti különbségekről, azok egymással való helyettesíthetőségről.
  • Amennyiben szolgáltatásunkért díjat kell fizetnie:  a fizetés Ön által választott módjától függően banki-pénzügyi adataihoz csak annyiban és olyan módon férhetünk hozzá hozzájárulásával, amennyire a tranzakcióhoz ez szükséges (pl. bankkártyával történő fizetéskor neve és részlegesen bankkártyájának adatai megjelenik Szolgáltatónk bankszámlakivonatán értelemszerűen; ha egészségpénztárnak kér számlát megtudjuk Ön melyik pénztár tagja, stb.). Felhívjuk figyelmét, hogy ilyen esetben az Ön bankja a fizetés tényéről és szolgáltatónk személyéről szükségképpen értesül (azaz hogy nálunk nyilván igénybe vett valamilyen szolgáltatást, melyből szolgáltatónk elnevezésétől függően további információ is levonható lehet). Ha egészségpénztáron vagy magánbiztosítón (ellátásszervezőn) keresztül történik ellátásának finanszírozása: az ottani pénztári/biztosítotti jogviszonyával összefüggő adatait annyiban kezelhetjük hozzájárulásával, amennyiben ez a szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlen (pl. biztosítási csomagja mire jogosítja, van-e egészségi állapotát érintő biztosítási kizárás, stb.) – szükség esetén kiállított egészségügyi dokumentumok, teljesítés-igazolásunk illetve számlánk alapján a pénztár/magánbiztosító (ellátásszervező) értesül mindazon nálunk történt ellátásával kapcsolatos személyes és egészségügyi adatokról melyeket Önről ezen kapcsolatukban kezelhet (a pénzügyi szervezetek elkülönült adatkezelők, külön adatkezelési szabályzattal – minderről a vonatkozó jogszabályok és a velük kötött szerződés, az azzal összefüggésben tett jognyilatkozatok rendelkeznek).

Ha egyéb szervezet egyenlíti ki a számlát Ön helyett (pl. támogató, karitativ szervezet) hozzájárulásával a számla tartalmát szükségképpen megismerheti, de állapotáról csak az Ön írásos felhatalmazása alapján adhatunk felvilágosítást.

Szabályos, jogszabály által előírt számviteli bizonylat (számla) *kiállításához (melyen tehát jellemzően az Ön neve és címe, egyes esetekben egyéb személyazonosító adatai illetve az Önt azonosító kód is szerepelhet) Öntől kapott személyes adatait törvény előírása alapján és ebből a célból tüntetjük fel, annak* könyveléséhez adatfeldolgozót veszünk igénybe. Törvény alapján e számviteli bizonylatokba az adóhatóság is betekinthet. A számlán főszabályként az Ön ellátására vonatkozó tételes adatok (melyek az egyes konkrét szolgáltatásokat jelölik amiből állapotára-betegségeire lehetne következtetni) nem kerülnek feltüntetésre, csak ha Ön írásban erre kifejezetten megkér minket.

A számviteli bizonylatok megőrzési ideje törvény alapján 8 év.

  • Későbbi esetleges bármely Ön által kezdeményezett (jog)vitás kérdés tisztázásának, azaz az Ön érdekében, szolgáltatónkat, közreműködőinket, az egészségügyi ellátásában résztvevő egészségügyi dolgozókat, a jóhiszeműség és együttműködési kötelezettség jegyében és ezek által szükségessé tett mértékig nem köti a titoktartás személyazonosító adataival összekapcsolt egészségügyi adatai tekintetében, az előbbi kérdések elbírálására jogosult és rendeltetésszerűen eljáró hivatalos szervek és személyek, valamint ezen eljárásba szükségképpen bevont felelősség-biztosító és szolgáltatónk által esetlegesen felkért igazságügyi szakértő, illetve (jogi) képviselőnk előtt. Ehhez kifejezett hozzájárulását is kérjük.
  • Telephelyünkön biztonsági kamerás megfigyelés folyik az alábbi helyeken:

cím: 8000 Székesfehérvár, Malom utca 36/b fszt.2

A bejáratnál videó-kaputelefon segítségével történik vendégeink beengedése. A készülék képet és hangot is továbbít, de felvétel készítésére nem alkalmas.

A rendelőhelyiség elkülönített részében röntgenfelvételeket készítünk. A sugárvédelmi előírások és a sugárvédelmi szabályzatunkban rögzítettek szerint a páciens exponálás közbeni megfigyelése kötelező. A megfigyelést (figyelembe véve az előírásokat és a felvételt készítő biztonságát) egy monitoron keresztül végezzük. A készülék felvétel készítésére nem alkalmas.